Siker és csalódás
- Taxina
- 2009-01-01 17:31:19
Biztos, hogy csalódásként kell megélni, ha valami nem sikerül?
Az új év első napján fincsi ebéd után sziesztázok, s közben meredek az egyik kereskedelmi TV által sugárzott filmre.
A Halle Berry által alakított tanárnő kérdezi a tanári kar többi tagját, hogy miért nem indul az iskola az országos versenyen. Mire az igazgatónő: Egyik diákot sem érdekli. De igen, egyet igen - feleli Berry, utalva arra a diákra, akitől az órán elvett egy füzetet, amibe a srác műszaki terveket rajzolgatott. Ugyan már! - reagál az igazgatónő - Ne bátorítsa őket, mert csak csalódás lenne a vége! - Miért? - újra Berry. - Mert úgyis fel fogják adni, nem fejeznek be semmit. - jött a válasz.
Ekkor emlékeimből egyik réges-régi angol tanítványom jutott eszembe. Második gimit kezdte, amikor először jött hozzám. Általánosban végig kettes, plusz tanári jó tanács a szülőnek: kedves anyuka, nem érdemes erőltetni.
Aztán egy év után a (kis)lány úgy gondolta, hoyg ő akkor is megpróbálkozik az angollal és fejébe vette, hogy középfokú nyelvvizsgát tesz 1-1,5 éven belül.
Ekkor találkoztunk, erős alapfok, középfok eleje, bár az is igaz, hogy az efféle skála nem fejezi ki az ő akkori tudását.
Hamár nyelvvizsga a cél, ahhoz alakítottam ki a tanmenetet. Ez azt jelentette, hogy nem az általános "tankönyvet választunk aztán megyünk leckéről leckére" metodikát választottam, hanem a nyelvvizsga-követelményeknek rendeltünk alá mindent, s annak elvárásai szerint haladtunk.
Aztán néhány hét múlva már látszott, hogy tudása magasabb szinten van, mint a fent jelzett, csak épp' nincs rendszerezve. É: sokkal többet tud, csak még nem látja az összefüggéseket, az egymásra épülő és/vagy egymással összefügésben lévő szerkezeteket, s emiatt nem tudja úgy használni a nyelvet, hogy a fenti szinteknél jobb eredmnyt tudjon elérni.
Élvezet volt tanítani. Olyan értelmes kérdéseket tett fel, hogy sokszor morfondíroztam azon, hogy amikor én tanultam ezeket, akkor bennem miért nem merültek fel ezek.
Persze mindig minden kérdésre szeretnék megfelelni (most is), így mindennek utána néztem, ha nem tudtam a választ. Kerestem a miérteket, további összefüggéseket én is. Mindez persze az én tudásomat is erősítette.
Aztán mintegy 7-8 hónap múlva nekiment a nyelvvizsgának és elsőre vitte, és nem is lécrezgetősen!
Utána nagyon boldogan jött hozzám, hogy akkor most kb. félév pihi, egy kicsit a németen is szeretne javítani, de aztán szeretne felsőfokot is, lehet?
Persze, hogy igen! Téged! Bármikor!
Aztán jött; 3 hónap közös munka ismét és a 3. gimi második félévében újból nyelvvizsga. Ez is ment, s negyedikben már be sem kellett járnia órára.
Az iwiw alapján pedig két éve ő maga is tanítja a nyelvet, pedig esze ágában sem volt tanári pályára menni, és nem is arra ment.
De hogy miért is írtam ezt le?
Azért, mert most már évek óta értetlenül állok e jelenség előtt, amit most a film felidézett bennem.
Nagyon sokszor találtam szemben magam olyan véleménnyel, hogy "minek kezdjünk bele, úgy sem sikerül". Ami pedig egyenesen félelmetes számomra, hogy sokszor maguk a tanárok beszélik le a tanulókat dolgokról. (A fenti filmben az ilyen tanárt az igazgatónő testesítette meg.)
Pl. "Ne menj arra az egyetemre, mert hatszoros a túljelentkezés!"
Na-és-aztán! Attól még meg lehet próbálni!
Ráadásul, ha továbbtanulásnál jelenik meg a fenti álláspont, mindig összerezzenek, s bízom abban, hogy ha a tanár ezáltal eltérít valakit élete pályájától, hát majd a sors visszasegíti oda valahogyan.
A tanulással, tudással, képesség-fejlesztéssel összefüggő próbálkozásoknál szerintem nincs csalódásra okot adó sikertelenség. Még ha nem is sikerül akkor és ott elérni a kitűzött célt, a tudás akkor is több lesz, mint mielőtt elindultunk ezen az úton!
... és ha mégis csalódásként éljük meg? Akkor mi van? Ha ügyesek és okosak vagyunk semmi. Mert egy csalódásból sokszor többet lehet tanulni, profitálni, mint a sikerből.
Fontosabbnak érzem arra rávezetni az embereket, hogy igyekezzenek jól felmérni a célhoz vezető utat, a szükséges eszközöket, tennivalókat, mintsem zsigerből lebeszéljek valakit olyan dologról, amit igenis meg lehet csinálni.
